Milyen WC-ülőkét vásároljak?
WC-ülőke kiválasztása egy fokkal nehezebb feladat, mint amilyennek első ránézésre gondolnánk, hiszen egy olyan tárgyról van szó, amelynek egyszerre kell kényelmi, esztétikai és higiéniai elvárásoknak megfelelnie.
Ennek megfelelően igen széles palettáról válogathatunk – méret, anyag és felfogatás szerint is léteznek különböző ülőke típusok. Segítünk abban, hogy találhat ülőkét a meglévő WC-hez
Nem csak a méret a lényeg
Bosszantó tud lenni, ha már otthon szembesülünk azzal, hogy a megvásárolt ülőke kisebb vagy éppen nagyobb annál, mint amekkorát szeretnénk. Legegyszerűbb, ha előkeressük a termék számláját és megnézzük pontosan milyen WC-énk van beszerelve. Ha forgalmazzuk az adott gyártót akkor gyerekjáték hozzá ülőkét találni.
Na de mi van, ha nincs már meg a számla?!
Ebben az esetben akár kikérhetjük a kereskedőtől, akitől vásároltuk.
Ha már ez sem lehetséges akkor első feladat, hogy keressünk egy gyártói feliratot a WC-n.
(pl.: Laufen, Duravit, Alföldi...stb)
Fényképezze a le a WC-t, mérje le a teljes hosszát (elejétől a végéig) és küldje el nekünk mail címünkre és megpróbáljuk beazonosítani azt.
Ha nem sikerül akkor javasolni fogjuk, hogy keresse fel a kérdéssel az adott gyártó képviseletét.
Tudni kell, hogy még gyártón belünk is megvannak az egyes szériák WC ülőkéi. (nem vehetünk bármilyen, méretben hasonló ülőkét mert jó eséllyel nem lesz jó a WC-hez)
Ha nincs gyártói felirat a WC-n akkor jöhetnek szóba az úgynevezett standard WC ülőkék.
Ezeket általában a klasszikus kinézetű ovális formavilágra értjük. (nem szögletes)
Pár fogalom amivel WC ülőke vásárlás folyamán találkozhatunk.
Soft-Close
Ennek az a lényege, hogy a WC-tető olyan speciális zsanérokkal van összekapcsolva a WC-deszkával, hogy a tető elengedése után az csak négy-öt másodperc alatt ér le a deszkára. Így megszűnik a kellemetlen csattanó hang, amely minden közelben tartózkodóval tudatja, hogy befejeztük a dolgunkat.
Quick release (gyorsrögzítő)
Nagyon hasznos funkció! Gyártótól függ, de vagy egy gomb benyomásával, vagy csak szimplán egy mozdulattal levehetjük a WC ülőkét a WC csészéről.
Duroplast
Erős, tartós általában antibakteriális műanyag.
A nagyobb, minőségre adó gyártók általában ezt kínálják.
A Szaniteronline webshopjában található WC-ülőkék közül nem lehet rosszul választani, kínálatunkban ugyanis kizárólag jó minőségű, megbízható termékek találhatóak!